Integral Vision Workshop banner 470x60, bordó

Kell egy weblap

Ha szeretnél értesülni a részletekről, kérünk, hogy töltsd ki a tanfolyammal kapcsolatos kérdőívet.

Megjegyzés. Az alábbi részt folyamatosan bővítjük a részletekkel. A teljes ismertetőanyag elkészüléséig szíves türelmedet kérjük.

Sir Ken Robinson idézi Jeremy Bentham filozófust a “Bring on the revolution” c. TED előadásában: “Kétféle ember van a világon, azok, akik két részre osztják a világot, és azok, akik nem.” Robinsonnal együtt mi is két csoportra osztjuk a világot: vannak akik nem szeretik, amit csinálnak, és egész életüket úgy élik le, hogy majd csak túllesznek valahogy rajta. Ez a hétvégére épülő életstílus. A másik része az embereknek élvezi azt, amit csinál. Elmélyül a tevékenységében, és örömét leli benne.

A klasszikus képzési modellek azt mondják, hogy a tanuló végigmegy egy lineáris folyamaton, és ha mindent jól csinál, a végén rendben lesz egy életre. A magyar oktatási rendszer erre a hiedelemre épül: másfél évtizeden keresztül súlykolták belénk, hogy ha ezt csináljuk, ha azt tanuljuk, ha ötösünk lesz, érvényesülni fogunk az életben. Robinsonnal együtt mi is úgy gondoljuk, hogy ezek tévképzetek. A tanulás az élethez hasonlatos módon nem lineárisan, hanem organikusan szerveződik.

>Mi úgy gondoljuk, hogy a tanulás nem fűzhető fel lépésről lépésre való útmutatásokra. Az én átadom, te megtanulod koncepció helyett mi a közösség tudásformáló hatására építünk. Ha meg akarok tanulni valamit, csatlakozom ahhoz a közösséghez, ahol magas szinten művelik azt a területet, melyet birtokolni szeretnék.

Kurzusainkban ezt az elvet követjük. Abban hiszünk, hogy a tanulás nem az akaratra, hanem a kíváncsiságra épül. Saját érdeklődési területeidnek megfelelően mazsolázhatsz a felvázolt témákból, mi abban támogatunk, hogy szakmai kapcsolatokra tehess szert, hogy közös nevezőt találj a legkülönbözőbb területek között. Ha velünk tanulsz, kapcsolataidat bővíted. Tudásban és emberekben.

Ebben a szemléletben valósítottuk meg a konnektivizmusról szóló képzésünket, és a TUKSI tanfolyamainkat is.

Az öt kurzus tematikája, bár egymásra épül, önálló egységet alkot: dönthetsz úgy is, hogy csak a Web alapozó kurzuson veszel részt, de nem kívánsz elmélyülni a Drupal tartalomkezelő rejtelmeiben. Ha az alapok megvannak, kezdheted a Webmester tanfolyammal is.

Az alábbi táblázatban láthatod a kurzusok témáját, időbeosztását és árát.

Kurzus neve Téma
KEWLAP01 Web alapozó
KEWLAP02 Drupal Webmester
KEWLAP03 Web programozó
KEWLAP04 Drupal Sminkmester
KEWLAP05 Drupal Programozó

Web alapozó


Hossza: 1 hónap
Kérdések amikre választ kapsz majd:

  • Hogyan indulj el?
  • Hogyan tervezd meg?
  • Milyen követelményeket fogalmazz meg?
  • Kiket akarsz elérni?
  • Milyen kompetenciákra lesz szükséged?
  • Egyedi megoldást vagy dobozos terméket válassz?
  • Mi az, amit neked kell elvégezned?
  • Milyen feladatokat bízhatsz másokra?
  • Mitől lesz fenntartható?
  • Mennyibe fog kerülni?

Részletek: http://www.tanarurkerem.hu/kewlap01

Drupal Webmester


Hossza: 2 hónap
Kérdések amikre választ kapsz majd:

  • Hogyan fejleszthetek webalkalmazást programozói tudás nélkül?
  • Hogyan telepíthetem a Drupalt?
  • Hogyan válasszam ki a megfelelő modult?
  • Hogyan építsem fel az oldalamat?
  • Mire kell figyelnem a biztonság területén?
  • Hogyan lesz keresőbarát az oldalam?
  • Hogyan aggregálhatok tartalmakat a különböző oldalakról?
  • Hogyan tudom automatizálni az unalmas ismétlődő feladatokat?
  • Hogyan tudok tetszőleges tartalomtípust létrehozni?
  • Hogyan tudok tetszőleges listákat létrehozni?
  • Hogyan tudok tetszőleges munkamenetet implementálni?
  • Hogyan készíthetek, híroldalt, blogot, galériát, céges weblapot, webáruházat, közösségi oldalt?

Web programozó


Hossza: 1 hónap
Kérdések amikre választ kapsz majd:

  • Miben más a webes alkalmazásfejlesztés mint a hagyományos asztali programfejlesztés?
  • Milyen biztonsági megfontolásokra kell figyelnem?
  • Hogyan tudom kezelni a felhasználói interakciót?
  • Hogyan tudok webes alkalmazást fejleszteni PHP nyelven?
  • Hogyan tárolhatom az adatokat?
  • Hogyan tudom nyomon követni a felhasználókat?

Drupal Sminkmester


Hossza: 1 hónap
Kérdések amikre választ kapsz majd:

  • Hogyan szabhatsz át egy már létező sminket?
  • Hogyan készíthetsz saját sminket?
  • Hogyan alakíthatsz ki speciális kezdőoldalt?
  • Hogyan tervezheted át az egyes elemek (oldal, blokk stb) megjelenését?
  • Hogyan változtathatod meg az egyes tartalom típusok megjelenését?
  • Hogyan rendelhetsz különböző nézetet a tartalmak különböző megjelenéséhez?
  • Hogyan teheted egyedivé az olyan elemeket, mint lapozó(pager), útvonal(breadcrumb) stb?
  • Hogyan formázhatsz meg egy form-ot és annak elemeit?
  • Hogyan hozhatsz létre saját régiókat?

Drupal Programozó


Hossza: 2 hónap
Kérdések amikre választ kapsz majd:

  • Hogyan láss neki a modul fejlesztésnek
  • Hogyan használod ki a Drupal jogosultság kezelését
  • Hogyan írhatsz biztonságos és szép kódot?
  • Hogyan hozhatsz létre saját blokkot?
  • Hogyan állíthatsz elő saját oldalt?
  • Hogyan készíthetsz tartalom szűrőt?
  • Hogyan írhatsz sminkelhető megjelenítést?
  • Hogyan generálhatsz egyszerűen lapozható listákat?
  • Hogyan állíthatsz elő rendezhető táblázatokat?
  • Hogyan teheted lehetővé modulod fordítását?
  • Hogyan hozhatsz létre saját tartalom típust?
  • Hogyan egészítheted ki tartalom típusokat?
  • Hogyan egészítheti ki a felhasználói űrlapot?
  • Hogyan használhatsz JavaScriptet és AJAX technológiát?
  • Hogyan integrálhatod a Drupalt egyéb alkalmazásokba az XML-RPC interfészen keresztül?
  • Hogyan vehetsz igénybe internetes szolgáltatásokat?
  • Hogyan írhatsz automatikus telepítő szkripteket?
  • Hogyan készíthetsz saját profilt?
kgtzsolt képe

tanfolyammal kapcsolatos kérdés

Sziasztok,

A következő kérdések merültek fel a tanfolyammal kapcsolatban:
1. A tanfolyamok átlagosan hány órásak lesznek?
2. Heti hány alkalom lesz, alkalmanként mennyi ideig tartanak az órák?

Üdv,
Zsolt

kulcsi képe

Kedves Zsolt! Heti két

Kedves Zsolt!
Heti két délután (kedden és csütörtökön) egy óra webináriumot tartunk, melyben a fontosabb témákat vázoljuk fel. A webináriumot online (élő) adásban lehet követni, vagy utólag visszanézni. A résztvevők csevegő ablakban tehetik fel kérdéseiket, melyekre az adás során reflektálunk.
Tapasztalatunk szerint átlag napi 1-2 óra szükséges az elmélyüléshez, ami a kitűzött feladatok elvégzését, ajánlott irodalomjegyzék átböngészését, és a heti reflexiók megírását foglalja magába.
Üdv,
kulcsi.